„Belepusztultam, akkora szerelem volt, évekig szenvedtem tőle, de szerencsére, soha nem volt viszonyunk!” – mondja Lajos bácsi még mindig lelkesülten, de már mosolyogva.
Lajos bácsiról nem gondolnád, hogy nagy hódító volt valaha, hacsak nem akad vele össze a szemed, mert akkor azért egy kis villám a beléd hasít, a szíved egy pillanatra megáll, de aztán végignézel az idős emberen, és az a pillanat, mintha nem is lett volna előbb. Lajos bácsi 70 éves régen elmúlt, és bár jól tartja magát, semmi különös. Csak kellemes a társaságában lenni.
Azért azt mindenki tudja róla, hogy valamikor sikeres volt a nők körében. Itt-ott előbukkan egy közös fotója valakivel, és az a valaki mindig nagyon szép, mindig nagyon vonzó, különleges, titokzatos nő. Kicsit szabálytalan és semmiképp sem sima kis eset, bele van építve a sok akadály, talán a reménytelenség is.
Minderről Lajos bácsi ezt mondja.
„Kell, hogy a szerelem – akár a legelső is, még az óvodáskori is – reménytelen, a maga módján beteljesületlen legyen. Hogy ne adja oda neked a kis vödrét, hogy fintorogva elforduljon tőled, hogy más fiúkkal játsszék, de vele soha, viszont sugdosson rólad a kis barátnőivel.
Ez annyira felkavarja a lelked! Ez annyira érthetetlen és igazságtalan! Annyira meg kell vizsgálnod magad, hogy mi lehet a baj veled! És ha nem találsz kizáró okot, olyan nagy hibát – ez persze elképzelhetetlen, mert hamar „rájössz”, hogy mi a „baj” veled – akkor próbálod megismerni őt. Hogy miért érez téged taszítónak, mi az, amiért tényleg rossz neki veled?
Rengeteg választ fogsz kapni, ahogy tapasztaltabb leszel, egyre több, jobb és mélyebb válaszra lesz, de soha meg nem fejtheted egy kapcsolat titkát, hiszen magad sem ismered. Az életed, sajnos, félvakon éled…
Nem tudok elképzelni boldogtalanabb életkezdetet, mint egy beteljesült szerelem…, persze, lehet hogy fantáziátlan vagyok.
Ha az ember sokat vár, szenved, dolgozik, reménykedik minden észérvvel szemben, nem törődik az eltérő vallással, kultúrával, anyagi körülményekkel, csak szeret, az nagy dolog.
Ilyen előzmény után az élet legnagyobb élménye az első közös nap, hogy az mindent jóvátesz, az akárhány év önmarcangoló bizonytalanságát, magányát is. Az első közös nap a legszebb az életben.
A hosszú életben az a legrosszabb, hogy a nagy beteljesületlen szerelmekkel legalább még egyszer találkozol. És sokszor kiderül, mi is volt az a kis hülyeség, ami miatt egykor nem sikerült összekerülnötök. Lehet, hogy kacarászol rajta, lehet, hogy megüt a guta utólag is, de legborzalmasabb, ha a másik azóta meggondolta volna magát, és most már hajlandó volna… Jaj, ebbe ne menj bele: ti már mindketten nagyon megváltoztatok, azokhoz az időkhöz már semmi közötök.
Ha még tovább élsz, egyre magányosabb leszel, mert lassan olyan leszel, mint egy temető. Sokan meghalnak az életedben, köztük a szerelmeid, és már csak a te emlékeidben élnek. Egyre szebbek, egyre fiatalabbak, vonzóak, kedvesek és elevenek – hiszen ilyen az emberi természet, megtisztítja az emlékeket a szennytől.
Van még valakid, akivel a nagy-nagy ígéret nem teljesült? Akarnád látni? El tudsz képzelni vele valami forró találkát, ha mást nem is, mint egy nagy süteményezést egy cukrászdában? Bizalmas beszélgetést, hosszú, sokatmondó és megértő hallgatásokkal, lopva egymásra nézve? Kicsit jobban dobog a szíved, hogy ezt elképzelted? Kicsit belepirultál, kicsit kirázott a hideg?
Akkor neked még van jövőd! Téged vár az élet! Hiszen te boldog vagy!
Na, ez az értelme és boldogsága a beteljesületlen szerelmeknek.”
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest